+36 30 313 1271 lelekcel@gmail.com

Mesélek. Egyszercsak úgy kaptam, egyenesen az arcomba, hogy nem is vagyok ’igazi’
szakember, ha mindent elhiszek és nem járok utána …
Ez is egy nézőpont. Elfogadom, nem vitatom. Gondoltam, az én oldalamról is bemutatom.
Nem tisztem megkérdőjelezni a sztorikat, hiteket, örömöket, amit elém tesztek. Mondhatni,
ebből a szempontból (is) jól jön örök optimizmusnak látszó naivitásom. Nem azt nézem-
kutatom, mi igaz abból, amit hallok, hanem azon gondolkozom, mit is tudok segíteni az adott

  • értsd úgy: elém helyezett – szituációban. Azzal tudunk dolgozni, amit hozol, amit elárulsz
    nekem.
    Nem minősítek, nem vitatom a nézőpontod. Nem a történtek igazságalapját vizsgálom, sőt
    semmit nem vizsgálok. Bármi lehet a megélésed szerint valós vagy hamis. Nincs
    kategorizálás, nincs véleményezés. A hangsúly az érzelmi igazságon, érzelmi őszinteségen
    van.
    Amikor támogatlak, kísérlek, akkor meghallgatlak, meghallak és legjobb tudásom szerint
    segítelek. Lehet, hogy hozok más nézőpontot. Lehet, csak hallgatok. Lehet, felajánlok egy
    gyakorlatot, feladatot. Az, hogy miként működünk együtt, valójában rajtad áll. Mit fogadsz el,
    mit fogadsz be, úgy haladunk.
    Ránézünk, értelmezünk, átkeretezünk. A lehető legjobb értelemben: eljátszunk a gondolattal,
    mi minden lehet másképp. Ebből is adódik, hogy fals sztori esetén fals lehet az eredmény.
    Érzelmi őszinteséged nem csak nekem szól, a magad útját segíted. Ami biztos, hogy
    semmiképp nem én mondom meg, mivel mit kezdj, mit hogyan csinálj.
    Erről szól a munkám …

Ha szeretnél erről még hallani, olvasni – keress bátran. Ha megosztanád gondolataidat,
érzéseidet, szívesen meghallgatlak. És, ha mindezekből úgy látod, szívesen dolgozol a saját
történetedben, kísérő támogatásommal, úgy várlak szeretettel.
#coaching #mediáció #gyászfeldolgozás #veszteségeink #lélekcél #herfertkriszta